2012. február 2., csütörtök

Kívánság lista

Újabb kívánság listával rukkoltam elő. Most ezen nem vegyesen szerepelnek a termékek, csak is körömlakkok vannak rajta.

Első helyen áll az Essence Vampire's Love körömlakkjának ez az árnyalata (azért írom így, mert több is áll belőle a listán). Régóta szeretném már megvenni, de sosem találom éppen akkor, így mindig mást veszek.

Második helyen a Catrice kék körömlakk végzett. Gyönyörű árnyalata van. Igaz, hogy 
rengeteg kék körömlakkom van már, de ilyen kék még nincs.
A harmadik hely szintén egy Essence Vampire's Love körömlakké. Gyönyörű a színe, de őszintén ez a szín akkor ragadott meg, mikor megkaptam ugyanennek a limitált kiadásnak  a parfümjét, mert az üvegnek mintha ilyen lenne a színe. 

A negyedik a kiemelt szöveg-
eknek az árnyalata, azaz ez a rózsaszín, amit Catrice márkájú  körömlakknál találtam meg. Imádom ezt az árnyalatot, a körmömöm is el tudnám nézegetni.

És végezetül pedig az Oriflame újonnan behozott díszítőkörömlakkjai állnak, abból is a fekete és az ezüst árnyalat, csak nem találtam róluk külön képet. Isteninek tartom őket.

Na, nektek megvan valamelyik ezek közül? Mit gondoltok róluk? Érdemes megvennem őket, nem fog csalódás érni? Várom válaszaitokat:)

1 megjegyzés:

  1. nekem sajnos nincs meg egyik sem, de az essence vampire love-os színbe szerelmes lettem. viszont nagyon tetszik az összes többi is. mondjuk az a rózsaszín az kevésbé :)

    VálaszTörlés